A rábatótfalui sportegyesületet 1935-ben alapították Rábatótfalui KSK néven, ami 1989-ben változott Rábatótfalui SE –re. Az egyesületnél mindig is kiemelt szerepet kapott az utánpótlás nevelés, akik nagyon sok jó helyezéssel hálálták meg a gondoskodást.

A nemzetiségi mivoltunkból fakadóan (szlovén) a fiatalok immár közel két évtizede szerepelnek Szlovéniában a négy környező ország szlovén nemzetiségi sporttalálkozóján.

A csapat sikereihez a teljesség igénye nélkül nagyban hozzájárultak a falu lakossága a falu vállalkozói, Szentgotthárd város Önkormányzata, Magyarországi Szlovének Szövetsége, Szlovén Kisebbségi Önkormányzat, a szlovéniai URAD, és áldozatos munkájukkal a mindenkori csapatvezetők. Jelenleg a felnőtt csapat a megyei II. osztályban szerepel, a felnőtt csapat mellett az egyesület szerepeltet U21-es, U15-ös illetve lurkó csapatokat.

MLSZ Adatbank >>